Makronóm

Macron újabb háborús felvetése ezúttal a francia atomütőerőt érinti

A francia államfő háborús kijelentései már a hazájában is vihart kavartak: az egyik legutóbbi, Franciaország atomdoktrínáját érintő javaslata, hogy vitassák meg a nukleáris erők európai alkalmazásának kérdéseit a szomszédos vezetőkkel, az ellenzék részéről heves elutasításra talált. Jobb- és baloldali politikusok azt hangoztatták, hogy az elnök megkezdte az ország nukleáris stratégiájának lazítását, mégpedig azért, hogy azt ez európai szolidaritás oltárára helyezze. Ez nem olyan egyszerű kérdés, amiben még az egyébként nagy hatalmú francia elnök akár kénye-kedve szerint dönthet.

Elon Musk kínai húzása

Elon Musk, a Tesla vezére, Kínába utazott, hogy négyszemközti megbeszélést folytasson Li Csiang miniszterelnökkel. A váratlan látogatás célja az volt, hogy új lendületet adjon az autóipari vállalat fejlesztéseinek az országban. A korábban Kínában rendkívül népszerű Tesla eladásai a közelmúltban visszaestek, ami jelzi, hogy nem tud lépést tartani a hazai modellekkel.

Megtört a jég: tavasszal beindult a lakáspiac

Bár a KSH friss lakáspiaci adatai még nem mutatnak fellendülést, más piaci indikátorok alapján úgy tűnik, hogy áprilisban fordulat következett be a ezen a téren. Az eladó lakások iránti kereslet 22 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Emellett az ingatlanpiac az év eddigi legmagasabb tranzakciós száma jött ki a múlt hónapra: 11 200 becsült adásvétel történt áprilisban.

Kifogyhatunk az adatokból?

A mesterséges intelligencia (MI) képzéséhez rengeteg adatra van szükség. A kutatók szerint az iparág kifogyhat ezekből, és ez lassíthatja a nagy méretű nyelvi modellek fejlődését.

Borhiány fenyeget minket?

Az extrém időjárási viszonyok miatt 2023-ban globálisan 10 százalékkal, 237,3 millió hektoliterre esett vissza a bortermelés. Több borásznemzet számára ez az év különösen kedvezőtlennek bizonyult, Franciaország kivételével, ahol a termelők 4 százalékos növekedést értek el. Spanyolország és Olaszország különösen megérezte az időjárás szélsőségeit, illetve a globális borfogyasztás is csökkenést mutatott.

34 perce

2024.05.04 22:55

2024.05.03 22:26

Kifogyhatunk az adatokból?

A mesterséges intelligencia (MI) képzéséhez rengeteg adatra van szükség. A kutatók szerint az iparág kifogyhat ezekből, és ez lassíthatja a nagy méretű nyelvi modellek fejlődését.

2024.05.03 13:53

Borhiány fenyeget minket?

Az extrém időjárási viszonyok miatt 2023-ban globálisan 10 százalékkal, 237,3 millió hektoliterre esett vissza a bortermelés. Több borásznemzet számára ez az év különösen kedvezőtlennek bizonyult, Franciaország kivételével, ahol a termelők 4 százalékos növekedést értek el. Spanyolország és Olaszország különösen megérezte az időjárás szélsőségeit, illetve a globális borfogyasztás is csökkenést mutatott.

2024.05.02 18:52

Tizedével növelheti a GDP-t a mesterséges intelligencia

m+

A gazdaság átalakulása egyfelől a munkaerőpiac felfordulásával, másfelől a csúcstechnológia, a telekommunikáció, a gyógyszeripar, az oktatás és a bankszektor termelékenységének javulásával jár.

2024.05.02 05:35

Kiderült, melyik tengerpart a magyarok fő célpontja idén nyáron

Egy 15 ezer fő megkérdezésével készült összeurópai utazási felmérés szerint a magyarok 55 százaléka júliusra és augusztusra tervezi a nyaralását. Ebből 27 százalék utazik külföldre, miközben 8 idén nem is tervez nyaralást. A magyarok fő célpontja idén is Horvátország.

2024.05.01 12:09

Pozitív meglepetés a friss GDP-adat!

A statisztikai hivatal ma reggeli előzetes adatai szerint éves alapon 1,7 százalékkal nőtt a magyar GDP, míg negyedéves alapon 0,8 százalékos volt a bővülés ez év első három hónapjában a szezonálisan és naptárhatástól kiigazított adatok alapján. Az elemzői várakozásoknál érdemben kedvezőbbek a számok – véli a Makronóm Intézet elemzője. Az év egészében 2,8 százalékkal növekedhet a gazdaság.

2024.04.30 10:31

Hazánk továbbra is népszerű úticél az európai turisták körében

Márciusban ismét növekedett a vendégéjszakák száma Magyarország minden régiójában. A turizmust jellemzően az Európából érkező vendégek hajtották, de érdemben nőtt a belföldi vendégéjszakák száma is. Ezek a tendenciák hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez.

2024.04.30 10:21

Befolyik-e a kasszába a párizsi olimpiára befektetett összeg?

A francia államfő a Grand Palais-ban tett látogatásakor, kevesebb mint száz nappal az olimpiai játékok kezdete előtt, garantálta, hogy a francia kormány által befektetett 2 milliárd dollár megtérül, és az olimpián nem jelennek majd meg „fehér elefántok”.

2024.04.29 18:14

Egyre népszerűbbek, de senki sem bánná, ha olcsóbbak lennének – mutatjuk!

A Kínában forgalomba helyezett elektromos gépkocsik kétharmada olcsóbb, mint hagyományos, robbanómotoros alternatíváik. Az olcsó gyártás miatt az ázsiai ország dominálja az európai EV-piacot is. Az öreg kontinensen lévő gyártóknak több támogatásra lenne szüksége, hogy felvehessék a versenyt.

2024.04.28 14:47

Zelenszkij megtiltja a katonáknak az online szerencsejátékot

Aggasztó az ukrán katonák morálja, ami Zelenszkij szerint az online szerencsejátékoknak és a vele járó anyagi veszteségnek is köszönhető. Az elnök levélben kérte a Google-t és az Apple-t, hogy Ukrajna területén távolítsa el a kaszinóalkalmazásokat a szolgáltatásaik közül.

2024.04.28 09:00

Állig felfegyverezte magát a világ, és még nincs vége

A globális katonai kiadások kilenc egymást követő évben döntöttek rekordot. Tavaly sem volt ez másképp: összesen 2443 milliárd dollárt költöttünk arra, hogy vagy háborúzzunk, vagy felkészüljünk a háborúra.

2024.04.27 12:16

Nincs pénz Ukrajnában a fegyveriparra

Gombamód szaporodnak az ukrán fegyvergyárak, ám a kívülről aranybányának tűnő vállalkozások napi gondokkal küszködnek. A legfőbb ellenség a bürokrácia és az alulfinanszírozás.

2024.04.26 20:59

A fiatalok és az idősebbek lépnek ki a munkaerőpiacra

A KSH friss adatai szerint a 30 év alattiak, valamint az 55 év felettiek körében emelkedett elsősorban az aktivitás az utóbbi időszakban – derül ki a Makronóm Intézet elemzőjének értékeléséből. A munkanélküliség továbbra is alacsony, főleg nemzetközi, uniós összehasonlításban.

2024.04.26 10:39

Hidegháború 2.0: Kettéválnak a digitális gazdaságok

m+

Két, egymástól elszigetelődő globális technológiai blokk van kialakulóban: egy amerikai és egy kínai vezetésű. A két nagyhatalom különféle módszerekkel erősíti a saját közösségi oldalait, keresőjét és technológiai óriásait.

2024.04.25 00:03