Az ukránoknak szurkol, a liberális pártot támogatja Fico támadója, de a szlovák ellenzéki sajtó gyűlöletkampánya is közrejátszhatott a merényletben
Ezt tudjuk eddig a merénylőről és a lehetséges politikai motivációiról.
Ezt tudjuk eddig a merénylőről és a lehetséges politikai motivációiról.
Budapesten és Pécsen is bűzlik valami a zebrák körül.
Nagy hagyománya van a baloldali politikusok körében a választók lesajnálásának, sértegetésének. Összeszedtük a legdurvább sértegetéseket.
A szocialista politikus szerint míg a Fidesz csak képmutató politikát folytat, addig a baloldal csak az igazat mondja és intézkedéseiket a becsület irányítja.
Azok, akik békét kívánnak, azok, akik azt szeretnék, hogy az országukban ne legyen háború, egyszerűen veszélyben vannak.
Az SZDSZ máig harcoló partizánjai soha nem adják fel a küzdelmet a jobboldal ellen.
Káosz a fővárosban, sok az ellentét a baloldali pártok között, de készek az összefogásra. Karácsony, Donáth és Dobrev is erről beszélt.
A pesti nyolcadik kerületben Pikó András polgármesterkedik, méghozzá igen eredményesen, a többség megelégedésére.
Egy másik posztban pedig arról írtak, mekkora kárt okozott a baloldali városvezetés 2019 a negyedik kerületnek.
Ha megmutatja valódi önmagát, attól elborzad minden normális ember. // Magyar ugyanígy hazudik, jelszavakat, közhelyeket puffogtat, de soha nem fog leváltani senkit.
Nem kell kényszeresen előcibálnotok a hajamnál fogva ha kell, ha nem, mert ez olyan... ciki.
„Egy bohóc vagy, Peti, abból is a hazudós fajta” – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A Megafon véleményvezére a névtelen feljelentőkről, Isten elvesztéséről és arról, mi ellen küzd folyton a baloldal. Interjúnk.
A korábbi liberális főpolgármester szerint Magyar az ő kudarcos politikai kísérletét folytatja.
Rosszabbul és kiszámíthatatlanabbul élünk.
Mivel a tagok maguk közül választják az újat, nem a „nemzet”, hanem egy brancs színészei lesznek.
Akkor is, ha mélyszegénységben él. Akkor főleg.
Gerzsenyi Gabriella és Bujdosó Andrea is a gendermozgalmat jelképező szivárványos szimbolikával mutatkozott a közösségi médiában.
Benézett airsoft pálya, bukta a megyei listával, internetblokkolónak nézett rádió és a többi – komoly gyűjteményt szedett össze a Patrióta.